Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Témapark - Interaktív kaland
Barlangszínház

Kultúra és kirándulás egy helyen

A Pál utcai fiúk

musical

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián - Zenés játék két részben Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán A Kvártélyház Szabadtéri Színház – Zalaegerszeg előadása

>>> ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS <<<


A Kvártélyház Szabadtéri Színház Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián népszerű musicaljét, A Pál utcai fiúkat mutatja be a Barlangszínházban. Az előadás különlegessége, hogy a kaposvári egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézetének hallgatói, illetve a Zalai Táncegyüttes néptáncosai közül kerültek ki a grund őrzői és a vörösingesek.

Molnár Ferenc klasszikusát Tompagábor Kornél rendezte, a színművészhallgatók munkáját tanáruk és mentoruk, Uray Péter segítette. Nemecsek, Boka és Geréb legendás figuráját is a növendékek formálták meg, név szerint Szentgyörgyi Dániel, Balaskó Bence és Csabai Csongor. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagjai sem hiányoznak a színpadról, a Kvártélyházban örökös tagnak számító Hertelendy Attila mellett Ticz András is színpadra áll, Janó, a Grund őre, illetve Áts Feri szerepében.

A Pál utcai fiúk díszletét Mészáros Tibor, jelmezeit Szőke Julianna jegyzi, a koreográfiáért Kósa Ruben, a Zalai Táncegyüttes vezetője felel.


Az előadás kb. 120 perc, 1 szünettel.


A program a Soproni Ünnepi Hetek tematikus eseménysorozat része.

További információk és részletes program a S.Ü.H.-ről: https://bit.ly/soproniunnepihetek