>>> ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS <<<
Sheldon Harnick - Jerry Bock - Joseph Stein
Hegedűs a háztetőn
A Budapesti Operettszínház előadása
„Hegedűs a háztetőn … valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”
A helyszín a 20. századi Anatevka, egy zsidók és oroszok lakta falu, ahol a közösség életét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él Tevje, a tejesember a feleségével, Golde-val, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban vallási eszmék helyett szerelemből szeretnének házasodni. A legidősebb lány, Cetjel, a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja. Húga, Hódel, Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után. Háva, a harmadik lány egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra.
Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: antiszemitizmussal, politikai megmozdulásokkal és azzal a rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét.
Az előadás időtartama: 210 perc
Felvonások száma: 2
Szereposztás:
Tevje, a tejesember: Földes Tamás
Golde, a felesége: Kalocsai Zsuzsa
Cejtel: Jenes Kitti
Hódel: Kardffy Aisha
Háva: Fekete-Kovács Veronika
Sprince: Bujdosó Anna
Bjelke: Hortobágyi Brigitta
Jente, házasságközvetítő: Oszvald Marika
Mótel Kamzolj, szabólegény: Kocsis Dénes
Percsik, diák: Kerényi Miklós Máté
Lejzer-Wolf, hentes: Németh Attila
Mordche, kocsmáros: Kiss Zoltán
Rabbi: Bardóczy Attila
Mendel, a fia: Altsach Gergely
Avram, könyvárus: Oláh Tibor
Náhum, koldus Vati Tamás
Cejtel Dédi, Golde nagyanyja: Vásári Mónika
Fruma-Sára: Füredi Nikolett
Csendbiztos: György-Rózsa Sándor
Fegyka: Pál Péter
Sejndl, Mótel anyja: Csengeri Ottília
Szása- Első orosz: Laki Péter
Jásszl, a kalapos: Czeglédi Ákos
A hegedűs: Dráfi Kálmán
Közreműködik: a Budapesti Operettszínház ÉNEKKARA, BALETTKARA és ZENEKARA,
valamint a BOZSIK YVETTE TÁRSULAT táncosai, és gyerekszereplők
Sólem Aléchem novellái alapján
Írta: Joseph Stein
Zene: Jerry Bock
Versek: Sheldon Harnick
Fordította: Orbán János Dénes
Karmester: Pfeiffer Gyula
Zenei vezető: Pfeiffer Gyula
Karigazgató: Szabó Mónika
Koreográfus-asszisztens: Németh Zsuzsanna
Rendezőasszisztens: Nagy Bea
Játékmester: Tucker András
Világítástervező: Dreiszker József
Díszlettervező: Khell Zsolt Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Koreográfus munkatársak: Krizsán Dániel, Gombai Szabolcs
Rendező-Koreográfus: Bozsik Yvette
Az előadás kb. 210 perc, 1 szünettel.