A "Keringőkirály" varázslatában
Az ő zenéjére táncol a világ a mai napig. Remek ötlet volt, hogy a 200 éve született "Keringőkirály" előtt tisztelgett Kóczán Péter vezényletével a Győri Filharmonikus Zenekar a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban a csillagok évadában.
A Strauss & Co. hangverseny minden várakozáson felüli sikert és vastapsot hozott.
Megtelt a barlangszínház, jöttek sokan Ausztriából. Strauss neve, életműve a Kék Duna keringő legendája, útja, dallama, amely már a világűrt is meghódította - Stanley Kubrick felhasználta a 2001: Űrodüsszeia című filmjéhez - a nézők szívében, lelkében él. A Kék Duna keringő olyannyira eggyé vált Ausztriával, hogy 1945. április 27-én, a Németországtól való függetlenné váláskor - hivatalos himnusz hiányában - ezt játszották a parlament ülése előtt
A kiadott műsor, a megannyi ismert mű (Strauss mellett volt Mozart, Gounod, Offenbach, Delibes, Saint-Saëns kompozíció) vonzotta közönséget.
A nemzetközi hírű győri zenekar mellé világot bejárt szólistákat hívtak meg. Simon Brigitta szoprán végig énekelte már a kontinenseket, fellépett Placido Domingóval is együtt. Mózer Zsófia mezzoszoprán szintén a legnagyobb szerepeket énekelte itthon és külföldön, fesztiválon, mesterkurzusokon, operaházakban. Az est házigazdája pedig a soproni színház is kötődő Haumann Máté volt, aki szerepelt Christopher Nolan Oppenheimer című filmjében, amely összesen hét Oscar-díjat nyert.
A jól szerkesztett est természetesen a Denevér nyitányával indult, elhangzott, Orlofsky nagyherceg couplet-ja és Adele-áriája. Mozart előtt mi mással tisztelgett volna a zenekar, mint a Figaro házasságából két szakasszal. Offenbach Hoffmann meséi is bekerültek a repertoárba, csakúgy, mint a Faust-keringő Gounodtól. Jött még Saint-Saëns Csókáriája is.
A műsor gerincét Strauss művei adták, a Cigánybáró, a Mennydörgés és villámlás, a Tavaszi hangok keringő.
A két szólista parádés énekléssel tette felejthetetlenné az estet. Magas szintű technikai tudásuk, személyiségük, kisugárzásuk, előadásmódjuk összekapcsolta őket energiamezőként a közönséggel és az éggel. Képzeletben eltűnt fölülük a barlangszínház és a művek által ostromolták a csillagos égboltot.
Kóczán Péter kultúrtörténeti környezetbe helyezte Strauss életművét. Magabiztos, értő és mélységeket, sokszínűséget, finomságokat megmutató vezénylésével eggyé vált a zeneszerző életművével, a dallamokkal és a zenekarral, amelynek tagjai olyan hangzásvilágot képviseltek, hogy Strauss azonnal beszállt volna közéjük, sőt még írt is volna számukra jó pár művet, akár ott helyben a mennyből.
A Strauss & Co. hangverseny színvonalában, minőségében méltó módon tisztelgett a "Keringőkirály" emléke előtt. Talán nem véletlen, hogy az opera világnapja, október 25. is az ő nevéhez, születésnapjához kötődik 2018 óta. (A másik szerző pedig Georges Bizet).
A Kék Duna keringő is elhangzott ráadásként, mégpedig a szólistákkal együtt. Így vált teljessé, emlékezetessé ez a produkció. Mindörökké Straussal. Időtlenül.
(V.R.)